Fábregas és Xavi egy-egy góljával 2-0-ra győzte le a Valenciát az FC Barcelona a Copa del Rey elődöntőjének visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel jutott be a május második felében megrendezendő fináléba, ahol a Segunda División B-s Mirandést búcsúztató Athletic Bilbaóval találkozik majd.
Kép forrása: www.mundodeportivo.com
Jól kezdtek a vendégek, az első tíz percet teljes mértékben uralták, még ziccerig is eljutottak Feghouli révén - a támadó középpályás az oldalhálót találta el kissé balról.
Aztán jött borult égből Fábregas: Messi zseniális jobb oldali, mélységi indítását engedte maga elé, kissé balra az irányító, majd mikor majdnem odaért a labdához a kapus, jobb külsővel a kapu hosszú oldala felé pöccintette a labdát. A játékszer bepattogott: 1-0!
Rögtön növelhette volna gólbeli fölényét a Barça, Víctor Ruiz eladott labdáját Messi vezette Diego Alvesre, aki hárítani tudott, a kipattanót pedig Cuenca mellé lőtte.
Kicsivel a félidő közepe után jó helyről jöhettek szabadrúgással a gránátvörös-kék mezesek, Xavi talppal lekészítette Messinek, aki elrúgta a sorfal alatt - a brazil hálóőr ismét figyelt.
Félórányi játék elteltével ismét betalálhattak volna a hazaiak, ezúttal Fábregas törhetett be egyedül a tizenhatoson belülre, ám a kapuvédő jóvoltából újfent meghiúsult egy a katalánok gólszerzési tervei közül. A játékmesternek volt még egy lehetősége, ám azt is védte Alves, így maradt az egygólos vezetés a szünetre.
A második félidő első minutumaiban ismét a Valencia veszélyeztetett, ezúttal Jordi Alba révén egyenlíthettek volna, ám Pinto remekül zárta a szöget. Pár perc múlva a másik oldalon Messi lőtt bevetődve, Diego Alves természetesen szögletre tolt.
Negyedórával a rendes játékidő letelte előtt Feghouli megkapta második sárga lapját is, ezzel emberelőnybe került a Barcelona. Hamar sikerült is kihasználni a fórt: a 81. percben Alexis tette középre balról, Fábregas elegánsan továbbsimította Xavi elé, aki a jobb felsőbe bombázott, kicsit meg is pattant a lövés. 2-0!
Még egy remek Messi-szabadrúgás jelentett némi érdekességet a hajrában (Diego Alves...), valamint Iniesta hosszabbításbeli beállítása. A sérülése után visszatért fuentealbillai géniuszt ujjongva fogadta a Camp Nou közönsége.
A Barça pedig bejutott a spanyol kupasorozat döntőjébe, amelyet május 20-án vagy 25-én játszanak majd attól függően, hogy a BL május 19-ei fináléjába is be tudnak-e kerülni Guardiola tanítványai.
A lényeg: FC Barcelona 2-0 Valencia (Fábregas 16', Xavi 81').
Cserék: Alexis helyett Dani Alves (86'), Cuenca helyett Tello (89'), Fábregas helyett Iniesta (91') - Jonas helyett Piatti 879'), Albelda helyett Parejo (84').