Elképesztő futballt bemutatva győzte le a bajnoki dobogó alsó fokáért jó pozícióban harcoló Valenciát a címvédő FC Barcelona. Miután a fehérmezesek korán vezetést szereztek, gyorsan megrázta magát a hazai együttes, Lionel Messi nem kevesebb, mint négy gólt rúgott, majd a hosszabbításban a csereként beállt Xavi is megrezgette a vendégek hálóját. Fábregas félollója a kapufát találta el csakúgy, mint Messi Diego Alves által védett fejese. Számtalan helyzet, rengeteg egyérintő, parádés játék; visszatérni látszanak a helyes útra.
Kép forrása: www.marca.com
Nem kezdődött túl jól a Barça számára a találkozó, hiszen a Valencia a 9. percben megszerezte a vezetést: Feghouli jobb oldali beadásánál helyezkedett rosszul Piqué, sőt Montoya is lemaradt Piattiról, aki balról középre húzódva az ütemet szintén elszámító Valdés mellett helyezett elegánsan a kapuba: 0-1.
A katalánok a gól előtt sem játszottak rosszul, ám utána egyenesen megtáltosodtak, és hamarosan sikerült is egyenlíteniük: a 22. minutumban Pedro lőtt középre balról, a menteni igyekvő Rami lábáról Messi elé került a labda, az argentin pedig szinte nullszögből gurított a hosszú kapufa tövéhez Diego Alves mögött: 1-1!
Csakhamar összejött a fordítás is, a gólszerző ismét Messi volt. Iniesta fenomenális meglátásának köszönhetően kapott labdát a bal szélen Abidal, egyből középre tette, a háromszoros aranylabdás pontos befejezését először még bravúrral védte a valenciai kapus, ám az ismétlés már a léc alá került: 2-1!
A 30. játékperc környékén csak úgy záporoztak a lövések a vendégek ketrece felé, először Alexis lőtt ziccerben Diego Alvesbe, majd Fábregas remek cselsorozata végén hárított újfent a hálóőr, ezt pedig Messi oldalhálóban landoló lövése követte - szintén figyelemreméltó szlalom végeredményeként.
Az első félidő utolsó említést érdemlő eseménye egy hihetetlen emelt Iniesta-passz után bemutatott Fábregas-kapáslövés - ha úgy tetszik, félolló - volt, amely a felső kapufáról kifelé pattant. Ha bemegy, akár a Puskás-díjra is esélyes lehetett volna.
A szünetben tehát egygólos hazai előny.
A második játékrész egy Alexis-helyzettel indult, a chilei nem volt elég pontos, így Diego Alves megint megakadályozta, hogy betaláljanak a Camp Nou közönségének kedvencei. Két perc múlva Fábregas is próbálkozott, ezúttal balról, a középpályás kísérlete befért volna a hosszú alsóba, ám a Turia-partiak kapuvédője továbbra sem adta meg könnyen magát.
Újabb két minutum elteltével Pedro lőtt gólt, ám lesen találta őt Fábregas indítása, ezért nem adta meg a bíró a találatot. Az 54. percben Iniesta balról bemutatott csavarása ment egy méterrel a bal felső mellé, aztán pedig Montoya beadásából fejelt Messi - Diego Alves a felső lécre bokszolt.
Hatvanhárom percnyi foci után Montoya is ígéretes helyzetbe került, lövését "természetesen" védte a kapus, a kipattanónál viszont már nem kellett figyelnie a brazil tigrisnek, hiszen Fábregas lövése akkor is fölé ment volna, ha a kaput az oldalsó kapufára állítják.
A félidő közepén akadt egy Valencia-lehetőség is, kisebb kavarodás után Feghouli kapáslövése jelenthetett volna vendég egyenlítést, ha Valdés nem ér le a földhöz közel suhanó labdára.
A 76. percben megszakadt a hosszú góltalan időszak: a csereként beállt Tello cselezett kifelé a bal szélen, éles szögből kapura rúgott, Diego Alvesről éppen Messi elé pattant a golyó, aki futtából kilőtte a bal alsót: 3-1!
Öt perccel az argentin zseni harmadik találata után Tello előtt adódott ismét gólszerzési esély, de a fiatal szélső bal felsőbe szánt tekerése a felső léc fölött pár centivel szállt el.
Nem jelentett azonban túl nagy csalódást a kimaradt ziccer, hiszen érkezett Messi negyedik gólja kétszázadik bajnokiján: Busquets ugratta ki a felezővonalról a világ legjobb játékosát, aki megtolta a labdát, és finom mozdulattal a gólvonalra emelte azt Diego Alves feje fölött: 4-1!
A hosszabbítás első percében az immár újra egészséges, és csereként Iniesta helyett a pályára küldött Xavi tette fel az i-re a pontot, miután az elé pattanó játékszert jobb külsővel pöccintette elegánsan, magasan a kapuba: 5-1!
Így fölényes győzelmet aratott az FC Barcelona, amely felszabadultan játszott, hiszen talán már ők is lemondtak a bajnoki címről, amelyre a remény csak a tudatalattijukban élhet már - de ott még biztosan.
A lényeg: FC Barcelona 5-1 Valencia (Messi 22', 27', 76', 85', Xavi 91' - Piatti 9').
Cserék: Pedro helyett Tello (68'), Fábregas helyett Thiago (76'), Iniesta helyett Xavi (88') - Miguel helyett Ricardo Costa (22'), Piatti helyett Alba (66'), Tino Costa helyett Mehmet Topal (83').
Sárga lapok: Albelda (4'), Tino Costa (35'), Soldado (65').