2-1-re győzött a spanyol bajnoki címvédő az Atlético Madrid vendégeként. Dani Alves góljára a második félidő elején válaszolni tudott Falcao, ám Messi hajrábeli szabadrúgása után már nem tudtak egyenlíteni a hazaiak, a Barça így tartja tízpontos hátrányát a Real Madrid mögött. Messi egyébként megkapta szezonbeli ötödik sárgáját a ligában, ezért ki kell hagynia a Sporting Gijón elleni, jövő heti bajnokit.
Kép forrása: www.marca.com
Már az első percben helyzetbe került az FC Barcelona, első támadásának végén Xavi döcögős lövése pattogott el kevéssel a jobb kapufa mellett. Courtois rossz irányba indult, ha kicsit pontosabb a középpályás, bement volna tőle.
Később ismét Xavi veszélyeztetett, ezúttal szabadrúgásból, a bal felső felé tartó lövést szögletre ütötte a fővárosiak hálóőre.
A 36. percben aztán megszerezték a vezetést a fekete mezben játszó katalánok: Dani Alves passzolt Messihez, aki a tizenhatos vonalával párhuzamosan indult el balra, szöktette a bal szélen elfutó Fábregast, ő ballal egyből középre adott, ahonnan az érkező brazil jobbhátvéd a kapuba továbbította a játékszert. 0-1!
A szünetben egygólos vendég előny tehát.
A második játékrészt a szokásos elalvós stílusban kezdte a Barça, aminek meg is lett a következménye: a 49. percben egy jobboldali szögletet Busquets csúsztatott meg teljesen rosszul, éppen Falcao elé, aki kapásból a jobb alsóba lőtt: 1-1.
A félidő közepén gyors ziccerváltás: először Dani Alves jobb oldali beadásáról maradt le centikkel Messi, és fejelt az oldalhálóba a hosszú oldalon Alexis, majd a másik oldalon Falcao emelte volna át Valdést, ha a vendég kapus nem számít a lehetőségre, és védi bravúrral az ügyes kísérletet.
A 81. minutumban szabadrúgáshoz jutott a tizenhatos bal csücskének környékénél a barcelonai gárda. A beadáshoz ideális pozícióból esélyes volt a váratlan kapura lövés, természetesen a jobblábas Xavi részéről. Azonban egészen meglepő módon Messi vállalta el, és nem hiába: baljáról megdöbbentő ívet leírva hullott a bal felsőbe a labda, 1-2!
Az utolsó percekben még Valdés védett kétszer nagyot, először egy kavarodás utáni, jobb oldali, közeli lövésnél, majd a hosszabbítás vége felé egy távoli kapáslövésnél. Végül maradt a lefújásig a katalán fór, amely így három bajnoki pontot jelent az FC Barcelona számára.
A lényeg: Atlético Madrid 1-2 FC Barcelona (Falcao 49' - Dani Alves 36', Messi 81').
Cserék: Koke helyett Salvio (77'), Turan helyett Sílvio (86') - Dani Alves helyett Cuenca (72'), Fábregas helyett Pedro (78'), Alexis helyett Piqué (85').
Sárga lapok: Godín (23'), Juanfran (25'), Turan (31'), Tiago (60'), Koke (74'), Miranda (81'), Falcao (85'), ill. Messi (8'), Fabregas (45+1'), Dani Alves (70'), Alexis (76'), Busquets (91').