Hírek : Ismét Messi döntött, győzelem Santanderben
Ismét Messi döntött, győzelem Santanderben
RFM 2012.03.11. 20:14
Az FC Barcelona 2-0-ra verte a Racing Santandert idegenben a spanyol bajnokság 27. fordulójában. A szokásosnál is támadóbb szellemű felállásban lépett pályára a katalán együttes, amely végül Messi duplájával nyert a Sardineróban; a gránátvörös-kékek hátránya továbbra is tíz pont a tabellán. Messi harcban a Pichichi-díjért, hiszen immár harminc (Cristiano Ronaldónál kettővel kevesebb) gólja van a ligában (idén összesen pedig ötven).
Kép forrása: www.as.com
Jelentős mezőnyfölényt alakított ki a Barça az első félidő elején, és ebből később sem engedett - köszönhetően az idegenben ritkábban látott pontosságnak. Már öt perc után megszerezhették volna a vezetést a vendégek Pedro révén, aki azonban kicsivel mellé csavart balról.
Tíz minutum múlva Messi ígéretes helyről elvégzett szabadrúgását ütötte ki a hazai kapus, majd a játékrész közepe táján remek összjáték végén Iniesta technikás emelése pattant kifelé a felső lécről. Ezt egy kapusba lőtt Fábregas-ziccer követte, mielőtt érkezett a vezető gól.
A 29. percben Xavitól indult a támadás, akit négyen vettek körül a tizenhatos előterében. Valahogy mégis kikerült a labda a jobb szélre, ahonnan Fábregas élesen középre lőtt, az érkező Messi pedig az üres kapuba helyezett: 0-1!
Az első negyvenöt percben még egy nagy lehetőségük akadt a vendégeknek: Álvaro "mentette" majdnem saját hálójába Pedro beadását.
A szünetben tehát - sovány, de mégiscsak - előny a katalán óriásnál.
A második félidő első tíz percének letelténél Fábregas ellen használta a kezét Cisma a tizenhatoson belül, ezért a játékvezető büntetőt ítélt, amit Messi magabiztosan rúgott a bal alsóba: 0-2!
Kissé szétesett a Racing a második barcelonai góltól, így nem csoda, hogy Xavi parádés kiugratása után Cuenca viszonylag sok totojázás után is kapura tudta lőni a labdát, amely a felső kapufán csattant.
A 73. játékpercben becserélt Tello szokásához híven hamar veszélyt teremtett az ellenfél kapuja előtt, ezúttal Messi átadása után lőtt a jobb oldalhálóba a fiatal támadó.
Pedrónak is volt még egy ziccere, finom emelésére azonban számított Mario Fernández, és bele tudott kapni a hálóőr.
A hármas sípszóig maradt a 0-2, biztos lábbal szerezte meg a három pontot az FC Barcelona a Racing Santander otthonában.
A lényeg: Racing Santander 0-2 FC Barcelona (Messi 29', 56').
Cserék: Babacar helyett Stuani (46'), Colsa helyett Adrián (63'), Munitis helyett Jairo (71') - Cuenca helyett Tello (74'), Xavi helyett Keita (84'), Pedro helyett Adriano (88').
Sárga lapok: Francis (12'), Babacar (23'), Cisma (56'), Álvaro (56'), Diop (59'), Stuani (89').