Hírek : Pamplonai vendégjáték - kötelező a győzelem |
Pamplonai vendégjáték - kötelező a győzelem
Haller 2012.02.10. 20:09

Az FC Barcelona a pamplonai Osasuna együttesével mérkőzik meg a Primera División 23. fordulójában. A katalánok részéről csak a három egység megszerzése az elfogadható, hiszen most már minden pontvesztés végzetes lehet. Jó hír, hogy ismét bevethető a sérüléséből felépült Andrés Iniesta és Pedro Rodríguez, előbbi már játszott is pár percet a szerdai kupameccsen. A három La Masía-növendék keretbe való visszakerülése miatt már "csak" a sérült Villa, Afellay és Fontás, valamint az Afrika-kupán a bronzmeccsre készülő Keita hiányzik a csapatból. Busquets állapotáról megoszlanak a vélemények.
Kép forrása: www.marca.com
A kapuban Víctor Valdés áll majd. A védelem jobboldalán a Valencia ellen csak csereként játszó Dani Alves robotolhat. Puyol ezúttal pihenőt kaphat (hiszen a loboncos legendára fontos szerep hárul majd a jövő keddi BL-meccsen Leverkusenben), így Piqué és Abidal uralhatja a vendégek térfelének közepét. A balbekk szerepében pedig Adriano Correia kaphat lehetőséget.
A középpályán mi Thiagót és az újra egészséges Iniestát kezdetnénk, hogy Xavi és Fábregas is pihenhessen a már említett európai kupatalálkozó előtt. A szűrő posztján minden bizonnyal Mascheranót láthatjuk, hiszen nem biztos, hogy Busquets teljesen felgyógyult sérüléséből.
A csatársorban Messi mellett Isaac Cuenca és Cristian Tello felelhet a hazai védelem terrorizálásáért. Habár Pedro már játékra kész, és Alexis Sánchez is tökéletes állapotban van, mi mégis inkább a két fiatal tehetségre voksolnánk.
A szerintünk ideális kezdőcsapat: Valdés - Dani Alves, Piqué, Abidal, Adriano - Thiago, Mascherano, Iniesta - Cuenca, Messi, Tello.
Tippünk: Osasuna 0-3 FC Barcelona. Minden kétséget kizáróan a gránátvörös-kékek a mérkőzés esélyesei, a győzelem tehát kötelező. Ha Messiék nem hibáznak annyi ziccert, amennyit megszokhattunk tőlük mostanában, gólparádét láthat a közönség. Ráadásul az Osasuna sincs túl jó formában: a Mendilibar-csapat öt meccse nyeretlen.
A két csapat előző mérkőzése: 2012. január 12.: Osasuna 1-2 Barcelona (Lekics 41' - Alexis 49', Sergi Roberto 72').
|